100 éve született Fejtő Ferenc → Miért jött létre? ← Fejto100.hu
  Száz éve született Fejtő Ferenc  
 
 
 

„Mindannyian, minden alkalommal párbeszédet folytatunk az őseinkkel, és talán még inkább, még titokzatosabb módon, az utódainkkal.”

(Martin Heidegger)

Miért jött létre az oldal? Fejtő Ferenc történetének és történelmének megismertetésért. Azoknak, akik nem ismerték és a hozzám hasonlóaknak, akik úgy érzik, ma is itt van velünk…

Kereken a 100. évét töltötte volna be 2009. augusztus 31-én Fejtő Ferenc író, újságíró, szerkesztő, kritikus, politikai elemző, történész-esszéista, Kelet-Európa szakértő, apa, nagyapa, barát, kolléga, ismerős, udvarló, szerető, zenerajongó, társalkodó, vitázó, tanár, mester, versenytárs, ellenfél, ellenség – s ki tudja, hányféle szerepet betöltő bölcs. Monsieur „Festő”, François, Ferenc, Feri bácsi, Feri megszámlálhatatlanul sok ember életében jelentette a kedves polihisztort, a humanista européert. Ismert mindenkit, s olyan típus (volt), akit mindenki a sajátjának érez.

Másfél éven át jártam hozzá, hetente többször. Minél többet mesélt, annál kíváncsibb lettem rá. Az ember ritkán találkozik azzal az érzéssel, hogy az összes gondolat, amit a másik megfogalmaz, az összes történet, amit elmesél, az valódi kincs. Fejtő Ferenc egy igazi Bölcs (volt). Egy egész évszázad alatt érlelt tapasztalatait, a közelmúlt ingoványos történelmének legizgalmasabb részleteit mesélte el, csupa személyes történettel tarkítva. Átlagos képességű, tehetségű és munkabírású ember életébe még akkor sem fér bele ennyi, ha 200 évig él. Fejtő Ferenc jelenség (volt).

Szabad asszociációs láncokon keresztül értelmezte a világot – azt hiszem, ezért tudta olyan sok oldalról megközelíteni a dolgokat. Egymásba ölelkező gondolatai egy puzzle elemei, melyekről sosem lehet pontosan tudni, mivé állnak majd össze, de végül mindig nagyon szépen kikerekednek. Valahogy így szörfölget az ember a neten is, elnagyolva a jelenséget ezt hívják hypertextualitásnak, és valahogy így szeretné őt bemutatni ez a honlap is. Színesen, változatosan, egymásra épülő információkkal, 47 barát, pályatárs, Fejtő kutató, tisztelő Fejtőről alkotott képével, egy nemrég megtalált, a Rajk-per hátteréről szóló Fejtő relikvia részleteivel és a vele készült utolsó másfél év beszélgetéseivel, stb.

Választhat: néz, hallgat, vagy inkább olvas. Annyit ígérhetek, izgalmas lesz!

Földes Anita