1914-et írunk. Kitör az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia életben maradása vagy széthullása a tét. „Hány éves akkor?” – kérdi az olasz történész, Maurizio Serra Fejtő Ferencet. „Öt éves vagyok” – érkezik a válasz.

- Kitör az első világháború. Hány éves akkor? Hol él? Mit csinál?

- Öt éves vagyok. A friuli grande casából Olga nagynéném vitt haza apámhoz, szülővárosomba, a horvát határhoz közeli Nagykanizsára, Délnyugat-Magyarországra. Kitört a háború, széttört a mi kis családunk is, anyám megbetegedett, és a zágrábi kórházban maradt. Míg vártam, hogy visszajön – sokáig vártam, csak egy év múlva merték megmondani nekem, hogy soha többé nem jön vissza –, apai nagyanyámra bíztak. … Nagyanyám balkonjáról … néztem végig, hogy ezernyi fiatal parasztfiú indul vidáman a háborúba. … Ne felejtsük el, milyen szerepet játszott a nép körében tapasztalható eufóriában az, hogy mindenütt, ahol bejelentették a háborút, bőségesen osztogatták az alkoholt. …

- Hogyan viselkedett az Ön családja?

- Gyereknek olyan voltam, mint apám, nagy magyar hazafi. Petőfi Sándornak, az 1848-as forradalom dalnokának, nemzeti bárdnak a költeményein nőttem fel, Magyarországon ezt a forradalmat szabadságharcnak nevezték. Mi is úgy éreztünk, mint a magyarok többsége. Németország szövetségeseiként biztosak voltunk benne, hogy győzni fogunk: együtt mi vagyunk a legerősebbek, és a civilizációért harcolunk a barbárság ellen. … Még személyesen is találkoztam hősies szövetségeseinkkel…

- Milyen körülmények között?

- Az 1916-os szünidőben történt, amit egyik bácsikámnál, egy nagy malom igazgatójánál töltöttem az erdélyi határnál, Aradon, a mai román városban. Románia épp akkor adta fel semlegességét, és elözönlötte Magyarországot. Hirtelen több tízezer megszállók elől menekülő emigráns érkezett és táborozott az utcánkban. Így találkoztam a háború valóságával. Az osztrák–magyar csapatok, amelyeket meglepett Románia hirtelen szembefordulása, képtelenek voltak rá, hogy megállítsák az offenzívát. … zágrábi nagybátyám … tartalékos tisztként tagja volt a Sokol nevű horvát hazafias sportegyesületnek. Olyan szenvedélyes horvát volt, hogy magyar nevét – Bonyhádi Ottó – Ilia Bačičra változtatta. Megleptek nézetei, azt magyarázta, hogy a háború után Horvátország elválik Magyarországtól, és független lesz. Akkor sokat vitatkoztunk erről. Nem akartam elhinni, hogy a magyar, ahogy ő mondta, elnyomó nemzet. Egy másik zágrábi látogatás alkalmával – gyakran töltöttem ott a szünidőt anyai nagyszüleimnél, akik a féltestvéremet gondozták – izgatott tömeget láttam a Jelašič téren, magyar zászlókat égettek, pedig már közeledett a háború vége. Ezek az emléktöredékek talán segítenek abban, hogy megmagyarázzam, miért érdekelt egész életemben a nemzetiségi kérdés. Úgyszólván családi probléma volt nálunk, pulai, trieszti unokatestvéreim a családból hozott hazafiság és a tanáraiktól tanult olasz nacionalizmus között vergődtek. … Apám gyakran mondogatta: „Nagyon bonyolult emberek a horvátok. Ők a mi írjeink.” Látja, a családi mikrokozmoszban tükröződik a háború előtti és utáni Habsburg-történelem.

- 1916 végén történt valami, aminek az emléke talán a legmeghatározóbb önnek…

- Igen. Egy éjszaka felébresztettek minket. Apám újságjának a főszerkesztője – még ma is emlékszem a nevére, Tóth Zoltán – kopogott az ablakon. Látom, amint apám nagyon gyorsan felöltözik. Megkérdezem tőle, mi történt, azt válaszolja meghatottan: „Meghalt a király, Ferenc József meghalt”, és hozzáteszi: „Egy világ ért véget.” Soha nem láttam ilyen meghatottnak apámat, soha nem hallottam ilyen komolyan beszélni: „Egy világ ért véget…”